tetszik az új piac terve
IGEN
NEM
Mondja el véleményét
írásban!
terveink

Kispest a kerületen belül több alközponttal rendelkezik. Ezek eltérő tematikájúak, mint például kulturális, sporttal kapcsolatos, kereskedelmi, kerületi igazgatási ellátások. Ezek közül talán a legjelentősebb kereskedelmi helyszín a Kossuth tér és környéke, a piaccal. A Kispesti Piac a kerület központi részén helyezkedik el. Közvetlen közelében található a korábbi Centrum Áruház, több élelmiszerüzlet, bíróság, a Trefort Ágoston Szakgimnázium és az előtte helyet foglaló - nemrég teljes megújításon átesett – köztér, valamint több kisebb üzlet, üzletsor.

Egy új piacnak ezen a helyszínen lényegében minden irányból jól megközelíthetőnek, befogadónak kell lennie, hiszen jelentős forgalmi kapcsolattal bír a nagyáruház felől, a Kossuth tér felől. A kerületi szabályozás szerint a jövőben fontos kapcsolati pont a Katica utca, mely sétáló utcává való alakításával a központi Kossuth teret, és ezáltal a piacot is összeköti a Köki plázával és az ott található városi tömegközlekedési és vasúti csomóponttal. Nem mellesleg, ezen a tengelyen helyezkedik el a kerület egyik kulturális szíve a KMO.

A tervezési program része a piac funkción túl további funkciók ellátása, ami egyrészt jelentős szociális feladatok ellátásának továbbjavítását biztosítja, mint a lakhatás (lakóépület rész a piac felett) vagy az idősek ellátása (Idősek otthona épületrész), másrészt a központi elhelyezkedésnek köszönhetően további kereskedelmi és iroda funkció elhelyezése lehetséges (piac felett, első sorban az 1. emeleti részen). A kevert funkciójú koncepció Európában nem lenne egyedülálló, sikeres példákat lehet előképként tekinteni.

A parkolás mínusz szinten való megoldásával a piac környéke sokkal rendezettebb lehet, és újabb jelentős köztér és zöldfelületek kialakítására ad lehetőséget. Ez egyben az épület telepítésének egy másik fontos szempontja, nevezetesen a Kossuth tér és a piac közötti közvetlen kapcsolat megteremtése. A kettőt jelenleg egy út választja el, ami részben parkoló területként, részben Kőbánya felől érkező autósok az Üllői útra való jobbra kanyarodás lehetőségének elvezetésére szolgál. Forgalomtechnikailag átszervezve, és a parkolás épület alatti biztosításával nyílik lehetőség a Kossuth tér megnövelésére további parkosított részekkel, egyfajta előtereként - egy kibővített találkozási pontjaként a piac gyalogos megközelítésének.

A terv szerint a zöldfelületek aránya jelentős mértékben növekszik. Az átalakuló piac menti közvetlen környezetben új parkosított területeken sok-sok új zöldterület jöhet létre. A Kossuth téren meglévő parkosított rész, és a jelenlegi piac közötti út és parkoló átszervezésével a térszínen itt hozható létre a legnagyobb új zöldfelület.
A ujkispestipiac.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba.